Miközben sütök, Kata a vonalvezetést gyakorolja
Katával nagyon szuper kis közös programot sikerült kitalálnunk. Állandóan ott sündörög körülöttem, amikor épp sütök, mindig figyelemmel kíséri az elkészítési folyamatokat, és persze a végeredményt előszeretettel kóstolja meg. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy az óvodai időszaknak hamarosan vége lesz, így elkezdtem utánajárni annak, hogy milyen lehetőségek vannak az iskola felkészítéssel kapcsolatban, hiszen nagyon fontos, hogy minden új helyzetre készen álljon majd. Természetesen az óvodában is végeznek különféle feladatokat, de én azt elég kevésnek érzem, így úgy döntöttem, hogy itthon is fogunk gyakorolni. Így találtam rá Szabó Szilvia oldalára. Azt javaslom, hogy ezt nézd meg te is, ha óvodás kisgyermeked van.
Ez egyelőre még nem kimondottan logikai feladatokat tartalmaz, nincsenek benne olyan típusú feladatok, ez most kifejezetten a finommotoros, illetve grafomotoros fejlesztésre megy rá. Ez így lehet, hogy sokaknak nagyon ismeretlenül hangzik és nem teljesen egyértelmű, hogy miről is van szó. Ezzel a könyvvel magára az írásra tudjuk előkészíteni a gyerekeknek a kis kezét. Az oldalon olvasottak szerint is 5-7 éves kor az, amikor ezen a területen ugrásszerű fejlődést lehet tapasztalni, hogyha ebben az időszakban olyan feladatokat kapnak a gyerekek, amivel a kézizmokat, a kéz-középcsontokat erősítjük, valamint ekkor épül ki a finommozgás koordinációjáért felelős agyi struktúra is. Minél több a könyvben szereplő feladatokkal találkozik a gyerek, és oldja meg azokat, annál inkább elősegíti ezeknek a fejlődését.
A finommotorika kifejezés az a kezeknek és az újaknak a mozgását foglalja magában, amihez megfelelő idegrendszeri érettségre van szükség. Míg a grafomotoros fejlesztés a finommozgások koordinációjáról szól. Ebbe tartozik bele a rajz és az íráskészség fejlesztése is. A könyv alatt található egy cikk, amiben részletesen lehet olvasni ezeknek a területeknek a fejlesztéséről, és arról is, hogy mi történik akkor, hogyha nem foglalkozunk vele, nem fejlesztjük ezeket a területeket. Azzal, hogy az íráskészség is javulni fog a könyv használata közben más területeken is javulást értünk el. Kata sokkal könnyebben állt a matematikai feladatokhoz és a logikai feladatokhoz is.
A látogatás a vonalak birodalmába könyv mellett a Látogatás a Tudás birodalmába című könyvet is megvásároltuk, ami majd a logikai gondolkodási képességeket fogja neki fejleszteni, ezt nézd meg ezen az oldalon. Első körben a vonalvezetős feladatokon tervezek végigmenni vele, de már belenéztünk a másik könyvbe is mikor elérkeztünk a látogatás a vonalak birodalmába könyv feléhez, innen tudom azt is, hogy már a könyv feléhez érve is sokat fejlődött Kata, sokkal könnyebben boldogult a másik könyvben lévő feladatokkal. Nagyon élvezi az egész játékos gyűjteményt, ahogy én sütögetek, ő mellettem kinyitja ezt a könyvet és szépen megy végig a vonalvezetős feladatokon. Ezek annyira egyértelműek, hogy nem kell feltétlenül ott ülnöm mellette és irányítanom.
Minden feladat megoldása után sikerélményhez jut Kata, mindig nagyon boldog attól, hogy sikerült neki megoldani a feladatokat, és ahogy a könyvet lapozgattam, azt is láttam, hogy a feladatok egyre nehezebbek lesznek, de mindig csak kis lépéssel haladnak előrébb, így nagyon fokozatosan van az egész felépítve. Amellett, hogy játékosan vannak kivitelezve a feladatok nagyon szuper rendszer mentén lettek összeállítva. Változatosak is.
A könyveknek egyébként nagyon jó a minősége, nem tudom pontosan, hogy milyen típusú papírnak nevezik ezt, de olyan anyagból készült, amit bátran lehet lapozgatni, nyitogatni, nem fog egyhamar tönkremenni.
Úgy vettem észre, hogy Katánál a koncentrációt is nagyon gyorsan tudta fejleszteni a vonalvezetős könyv, ami végül is elég logikus, hiszen ott fókuszáltan kell figyelnie arra, hogy az adott vonal mentén tudjon maradni a ceruzájával. Számomra nagyon meglepő volt és igazán pozitív, hogy ez a fajta fókuszáltság, koncentrációkészség milyen hamar kihatással lett a mindennapokra.
Nagyon hálás vagyok Szabó Szilviának, hogy megalkotta ezeket a könyveket. A fejlődés szemmel látható.