Szeretek pék lenni!

Szeretem a pék szakmát, pedig mikor még fiatal voltam, egészen más pályát képzeltek el nekem a szüleim. Ők mindenáron arra vágytak, hogy valamilyen értelmiségi legyen, például mérnök vagy ügyvéd.

Bevallom, fiatalon még én is valami ilyesmire vágytam, de hamar rájöttem, hogy ez nem nekem való.

Több mindent is kipróbáltam, és szerencsére viszonylag korán megismerkedtem a pékségi munkával is. Mit is mondhatnék? Szinte azonnal éreztem, hogy ez lesz az a terület, ahol hosszú távon el tudom majd magamat képzelni.

Azóta már sok-sok év eltelt, és az elképzelésem beigazolódott: azóta is a pék szakmában vagyok, és köszönöm szépen, tökéletesen elégedett vagyok a karrieremmel!

Persze senki ne gondolja, hogy azért szeretem ezt csinálni, mert annyira egyszerű volna, vagy valami ilyesmi! Egy pékségben dolgozni elég kemény feladat.

Nálunk csak kevesen kelnek korábban! Nekünk már a hajnali órákban száz százalékon pörögni kell ahhoz, hogy reggel az üzletek polcain ott pihenjen a friss pékáru az éhes vásárlók számára.

Ha nem szeretném amit csinálok, valószínűleg már rég abbahagytam volna, és kerestem volna magamnak valamilyen kényelmesebb munkát, de hát engem erre teremtettek!

Eléggé megterhelő tud lenni ez a munka néha, még úgyis, hogy egyébként elég sok modern gép és eszköz segíti a munkánkat, de azért van pár olyan dolog is, amit azok nem tudnak helyettünk elvégezni.

Mivel én már középvezető vagyok a szakmában, ezért az emberekkel is meg kellett tanulnom bánni, ami egy külön kihívás volt a számomra a pék feladatok mellett, de sikerült ezzel is megküzdenem! Ki tudja, talán pár év, és én fogom átvenni a pékség vezetőjének a helyét, aki rövidesen nyugdíjba vonul.

Még a feleségemet is a pék szakmának köszönhetem, hiszen Ő is ezen a területen dolgozik!

Pontosan öt évvel ezelőtt ismerkedtünk meg a munkahelyünkön, így most tervezek is valamilyen évfordulós ajándékot vásárolni a számára! Nagyon fontos nekem, ezért ezt valahogy szeretném Neki kimutatni!

Az ajándékok kiválasztásában sosem voltam valami jó, még akkor sem, ha jól ismertem az illetőt, de most semmiképpen nem akartam melléfogni!

Úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha az interneten keresek egy weboldalt, ahonnan ihletet tudnék meríteni. Végül is így tévedtem el a www.sooters.hu internetes felületére.

Ha egy szóba kéne besűrítenem a véleményemet erről az oldalról, akkor a következőt használnám: tökéletes.

Én azok közé tartozom, akik idegenkednek az internetes boltoktól és vásárlástól, de itt még valahogy én is azonnal feltaláltam magam. A weboldalt egy hihetetlenül jó átláthatóság jellemzi, és csak másodpercek kérdése, ha valamit szeretnék megtalálni rajta.

Hasonlóan jó a véleményem a weboldal színvilágáról és dizájnjáról is! Jól mutat, de nincs benne semmi felesleges és zavaró sallang!

A weboldal erős bizalmat épített ki bennem, ami nem volt alaptalan, hiszen ennek a csapatnak a szolgáltatása is hasonlóan nagyszerű.

De most jut eszembe, arról még nem is beszéltem nektek, hogy egészen pontosan mivel is foglalkozik ez a príma szolgáltató!

Mondhatnám, hogy alapvetően fényképekkel, de ezzel csak nagyon felületesen mutatnám be őket, ezért a legegyszerűbb, ha inkább ismertetek Nektek párat a szolgáltatásaik közül!

A személyes kedvencem az egyedi fényképes bögre, amit a feleségemnek is vásároltam az évfordulónkra!

fényképes ajándék

Ezekből a bögrékből jó sok típus létezik náluk. Csak néhány példa: varázsbögre, bögre színes belsővel, bögre kanállal vagy óriás bögre.

Varázsbögre? Az meg micsoda? Ez volt az első kérdésem, mikor azt megláttam, szóval rögtön utána is olvastam a weboldalukon. Annyit már most mondhatok, hogy ez az egyik legjobb fényképes ajándék, amit csak el lehet képzelni!

A termék lényege az, hogy a kép csak akkor jelenik meg rajta, ha hőhatás éri. Ez mennyire jópofa dolog már, nem? Mikor átadtam a feleségemnek, még nem tudta, hogyan működik ez a bögre, szóval képzelhetitek, mennyire meglepődött, mikor első alkalommal kipróbálta!

A bögre egyébként rendkívül strapabíró és szép, és még egy külön fehér ajándék dobozt is kaptam hozzá, ami nem jelentett semmilyen plusz költséget a számomra.

A termékleírásban közölték, hogy NEM SZABAD mosogatógépben tisztítani, mert akkor elkopna rajta a kép. Még szerencse, hogy a szolgáltató gondolt rá, hogy ezt az információt közölje velem, mert nem tudtam, hogy ezeket a bögréket nem szabad így mosni.

Tudjátok mitől olyan nagyszerű még erről a weboldalról a fényképes ajándék vásárlás? Attól, hogy az általunk kívánt képeknek a feltöltése hihetetlenül egyszerű!

Mikor megrendeltem a varázsbögrét, nekem is csak az volt a dolgom, hogy a weblapjukra feltöltöttem azt a fotót, amit szerettem volna, ha ráhelyeznének a bögrére!

Ezután a dolgom már csak az volt, hogy megadtam a fizetési és a szállítási adatokat! Kérhettem volna házhozszállítást is, de mivel tartottam tőle, hogy oda a meglepetés, ha a feleségem veszi át a csomagot, ezért inkább elmentem személyesen az üzletükbe a a termékért.

Van itt még egy csomó más termékük is, melyekről szerintem érdemes lenne egy kicsit beszélni, mert ezek hasonlóan kiváló megoldások, ha valaki fényképes ajándékban gondolkodik.

Ott van például a fotóalbum, melyet én bonyolultabb terméknek gondolnék, mint egy bögrét, de ennek ellenére hasonlóan könnyedén megtervezhetitek azt is a weboldalukon, és csak annyi a különbség, hogy több fotót kell feltöltenetek.

Megemlíteném még a digitális képek kidolgozását és nyomtatását is, mely során a képkorrekciót ingyenesen elvégzik a számunkra, ami szerintem eléggé egyedinek számít az ilyen szolgáltatóknak a körében. Kiemelten figyelnek a méretarányokra és a színek minőségére is, így biztosak lehettek benne, hogy tökéletes képeket kaptok majd.

A weblapjukon jó sok véleményt lehet olvasni a már meglévő ügyfeleiktől is, melyekből jól látszik, hogy nem csak én gondolok jókat erről a profi csapatról! Az összes értékelés arról tanúskodik, hogy a szolgáltatót a maximalizmus jellemzi, bármelyik termékről is legyen szó!

Ha a jövőben az a tervetek, hogy valakinek ajándékot vennétek, akkor velük csakis jól járhattok! A feleségem is a mai napig örömmel használja a tőlem kapott bögrét, és még mindig pontosan olyan jól működik, mint mikor első alkalommal használta!

Ha valami igazán aranyos és kedves ajándékkal szeretnétek meglepni valakit, akkor látogassatok fel a weboldalukra, és biztos vagyok benne, hogy megtaláljátok azt, aminek igazán örülne az illető!

Közeleg a feleségem névnapja, és én már ki is találtam, hogy mi lesz az ajándéka: egy egyedi nyomtatott póló, amit természetesen szintén innen fogok megrendelni, hiszen miért is választanék mást, ha már megtaláltam a tökéletes kivitelezőt erre a feladatra?

Nem lennék meglepve, ha majd a feleségem is innen vásárolna ajándékot a számomra, mert nekem meg a születésnapom időpontja közeledik.