Sürgősen új székhelyet kellett találnom a cégemnek
A mi családunkban mondhatni elég nagy a vállalkozó szellem, hiszen a szüleimnek is saját vállalkozásuk van, a nővéremnek is, és nekem is. A szüleim saját pékséget üzemeltetnek, míg a nővéremnek rendezvényszervező cége van. Én sem állok túl messze ettől a körtől, az én cégem ugyanis cateringgel foglalkozik. Ennek köszönhetően nem egyszer előfordult már, hogy éppen a nővérem által szervezett eseményhez szolgáltattam én az ételt, vagy egy rendezvényre, konferenciára a szüleim pékségéből rendeltem a friss pogácsát. Így jutányosabb árat is tudok biztosítani.
Eddig jól ment a vállalkozásom, de mostanában, mivel a járvány miatt nem lehet rendezvényeket szervezni, én is és a nővérem is elég nagy bajban voltunk. Elkezdtem megoldásokat keresni, hogy miként spórolhatnánk meg némi pénzt. Az első gondolatom az volt, hogy felmondom az irodánk bérletét, hiszen havonta százezrekbe kerül, és most amúgy is minden alkalmazottunk otthonról dolgozik. Igen ám, csak akkor céget is kell módosítani, és új székhelyet is kell találnom, igen sürgősen. Abban biztos voltam, hogy a saját lakásomat nem akarom a cég székhelyeként bejegyeztetni. Elkezdtem hát az interneten keresgélni megbízható székhelyszolgáltatók után.
Ekkor találtam rá a szekhelyszolgaltatas24.hu/ weboldalra. Ahogy a lapot bújtam, megláttam, hogy Újlengyel székhelyszolgáltatás tekintetében igen különleges kiváltságokkal bír. Itt ugyanis már 30 éve iparűzési adó mentesen lehet székhelyet igénybe venni. Emiatt a különleges helyzet miatt nagyon sok magyar és külföldi cég is Újlengyelt választotta székhelyéül. Ilyen a CIB Bank, a HP, a Bombardier, a Transocean, a Morgan Stanley és a General Electric, csak hogy néhány példát mondjak. Azt hittem már elég sok mindent tudok a vállalkozástokról, de erről még csak most hallottam először. Gondoltam ez azért megér némi utánajárást, úgyhogy egyre lentebb és lentebb görgettem az oldalon, hogy minél többet tudhassak meg erről a témáról.
Az újlengyeli székhelyszolgáltatás nagyon sok mindent magába foglal. Mindössze havi 39.900 forintért és áfáért cserébe elősegítik, hogy ne kelljen külön irodát fenntartanom, és ne kelljen az otthonomat a cég székhelyeként bejegyeztetnem. Egy hónapon keresztül ráadásul ingyen lehet igénybe venni ezt a szolgáltatást. A céghez beérkező leveleket és küldeményeket átveszik, szkennelik és továbbítják is hozzám, így a postára járással sem kell bajlódnom. Ez még nem minden, ugyanis tárgyalót is biztosítanak, és a hatóságokat is fogadják. Az ügyvédi munka és a cégmódosítás pedig ingyenes náluk.
Az ügyintézés is egyszerű velük, hiszen akár online is elvégezhető, egyébként pedig szintén kb. egy óra alatt meg tudnak oldani mindent. Ha személyesen szeretnénk intézni az ügyeket, akkor 3 helyen is elérhetjük őket: Újlengyelben, illetve Budapest budai és pesti oldalán is, központi fekvésű helyeken. Mielőtt még elköteleződtem volna mellettük, azért mindenképpen meg akartam győződni arról, hogy megbízható kezekben leszek, ha az ő székhelyszolgáltatásukat választanám. Erről a Bisnode, a legnagyobb európai cégminősítő biztosított, akik az AA kategóriába sorolták, vagyis pénzügyileg stabil cégnek minősítették őket. Ha ez még nem lenne elég, akkor továbbá ott van még a 11 éves székhelyszolgáltatói tapasztalatuk is.
Több se kellett nekem, fel is hívtam a weboldalukon található telefonszámot, és egyeztettem velük időpontot egy találkozásra, ugyanis először még mindenképpen személyesen is meg szeretném őket ismerni. A telefonos beszélgetésünk és az oldalukon olvasottak alapján elég jó érzéssel vágok bele a cégem székhelyének átírásába.