A hiányzó láncszem
Miután végre megnyitottam csodás kis vidékies hangulatú saját pékségemet, úgy éreztem, hogy most már kerek a világ. Végre megvalósult az álmom, már nincs más teendőm, csak élvezni a mindennapokat.
Pár nap elteltével, ahogy kezdett beindulni az üzlet és egyre több vásárló tért be, rá kellett jönnöm, hogy még nem egészen teljes a berendezés. Volt olyan, aki a kávéját meleg tejjel kérte volna, vagy délután szerette volna érezni az addigra már rég kihűlt pite melegét. De az is előfordult, hogy a nagy nyüzsgés közepette sehol sem tudtam délben megmelegíteni az otthonról hozott ebédemet. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy veszek egy mikrohullámú sütőt!
Fel is mentem gyorsan a netre, amikor épp nem jött senki és elkezdtem keresgélni. Még bele se tudtam mélyedni, amikor bejött az egyik barátnőm egy szilvás buktáért. Kérdezte, hogy mit csinálok éppen, így megosztottam vele az új ötletem. Jól tettem, ugyanis kiderült, hogy ő is nemrég vásárolt hasonlót és ezt a weboldalt ajánlotta.
Este munka után bele is vetettem magam, hogy átnézzem. Nem semmi, 150 termékből tudok választani! Ez elképesztő kínálat, ami azért nem könnyíti meg, hogy gyorsan döntsek, de annál szuperebb, mert emellett nem kell már más oldalakon keresgélnem.
Rengeteg márka közül választhatok, vannak köztük nagyon ismert és kevésbé elterjedtek is. Látom, hogy vannak szabadon álló és beépíthető verziók is. Nekem azt hiszem, most így a pékség teljes kialakítása után jó lesz az előbbi, nem akarok már szétrombolni semmilyen konyhabútort vagy pult elemet.
Az időzítő funkció nagyon hasznos lehet, így azt biztosan szeretnék bele. Nem hiszem, hogy túl hosszúra lenne szükségem, tényleg maximum az ebédem miatt lehet ez érdekes. Teljesítményben nekem korábban egy mezei talán 600W-os volt, de látom, hogy ma már ilyen nem is létezik és itt mégiscsak “ipari” felhasználás lesz, így kitűzök magamnak egy legalább 800W-os készüléket. Olyan jó, hogy ezen a weboldalon a szűrők segítségével ki tudom választani azokat a mikrohullámú sütőket, amik tényleg relevánsak nekem.
A fentieken kívül megválaszthatom még a kívánt űrtartalmat is. Hát ebben őszintén szólva kicsit tanácstalan vagyok, nem hiszem, hogy nekem különösen nagyra lenne szükségem, úgyhogy itt inkább nem pipálok ki semmit sem.
A vezérlés talán annál fontosabb szempont. Olyat szeretnék, ami hosszú évekig bírja és nem romlik el könnyen. Emiatt elvetettem az érintőgombos verziókat, mert lehet, hogy bizalmatlan vagyok vagy maradi, de abban nem bízom annyira. Illetve folyton hideg a kezem és azt nem mindig érzékelik ezek az elektromos eszközök.
Még a lehetséges kijelző típust ki sem választottam, de az oldal tekergetése közben szembejött egy csoda, amibe azonnal beleszerettem: Kalorik MW2500DG Retro mikró – Krémszín – BestMarkt. A retrónak nagy szerelmese vagyok és a francia stílusú pékségembe sem illik bele egy modern eszköz, így ez elsőre megfogott. Azért mielőtt kinézetre választanék gépet, megnézem mit tud a kicsike. Öt csillagos vélemény van róla, bár csak egyetlen értékelővel, de azért ez jó kezdet. Most éppen akciós, majdnem 6000Ft-al olcsóbb, mint máskor, ez is határozottan jó pont! Van rajta időzítő, amit szerettem volna, 900W-os, ami több mint a minimum elvásásom és még grillezni is tud. Ez a tulajdonsága nem jönne rosszul, ha mondjuk melegszendvicset is szeretnék később árulni. Digitális a vezérlése, de hát ezen az apróságon nem fog múlni. 2-3 munkanapon belül meg is érkezik, van rá egy év garancia meg 14 nap visszaküldési jog és egyszerűen gyönyörű! Úgy látom, hogy nincs is min gondolkodni, elő is keresem a bankkártyám és gyorsan meg is rendelem.
Azt hiszem, hogy a barátnőm tippje fantasztikus volt, a mikrohullámú sütők kínálata ezen a weboldalon lehengerlő!