A pékeknek is fájhat a nyaka?
Nem gondoltam volna, hogy egyszer még én is otthon fogok kenyeret és péksütiket sütni. Ez a vírushelyzet ténylegesen átértékeltette velem a helyzetet, és úgy döntöttem, inkább nem megyek pékségbe, hanem otthon sütök. Ehhez természetesen nagyon jó receptek kellettek, és olyan jól irányzott tanácsok, melyekkel a kovászom, vagy akár a sima süteményem is nagyon finom lesz. Ahogy egyre nehezebb és nehezebb sütési feladatokat oldottam meg, a család mindig örült, hogy friss kenyér, zsemle és kifli volt nap mint nap az asztalon. A jóhoz, finomhoz nagyon könnyen hozzá tud szokni az ember, hiszen ténylegesen akkor, még langyos állapotukban tudtuk megenni a pékárukat.
Az otthonról való dolgozás egyik legnagyobb hátránya az volt, hogy nem megfelelő széken ültem és az egész napi számítógép előtti munkavégzésben a nyakam és a hátam megfájdult. A rossz tartás mindenképpen fájdalmat eredményez, ha ezt még tetőzi a nem megfelelő matracon való alvás, akkor ott a vég. Nem szeretem azt, hogy teljes törzsből kell fordulni, mert a nyaki fájdalom mást nem tesz lehetővé. Úgy gondoltam, hogy ez egyáltalán nem játék, és fiatal vagyok még ilyen nyaki fájdalmak megéléséhez, valami alternatív módját kerestem annak, hogy ne gyógyszereket szedjek, mert fáj a nyakam, nem tudok mozogni. Soha nem az egészséget jelenti a fájdalom. Ezért utána néztem, hogy mi tudja kompenzálni, kihozni a legjobbat a nyakamból gyógyszerek nélkül a fájdalmat.
Arra jutottam, hogy a nyak masszázs lehet a mindenre a megoldás. A barátnőm is ezt ajánlotta, hogy a nyak masszázs mindenre is megoldás, ám nem volt egy olyan masszázs szalon sem amit ismertük volna. Ezért a neten kutatva megtaláltam egy nagyon jót, hiszen itt minden fent van. Így egy jó nyak masszázs esetében sem lehet kétséges, hogy találni fogok online egy szalont. Ez így is lett, megtaláltam a Karma Thai Masszázst. A városban két helyen is üzemel szalonjuk, tehát nem volt kétséges, hogy a hozzám közelebb esőt fogom választani, bejelentkezés után.
De ami miatt döntöttem arról, hogy ennél a masszázs szalonnál maradok, nem más, minthogy nagyon profik, és ezt már nem csak utólagos tapasztalás miatt írom, hanem azért, mert már a honlapjuk is nagyon szimpatikus. Megtaláltam a masszázs kategóriák között, hogy van náluk nyak masszázs, így rögvest le is csaptam rá / rájuk. Nagyon jól összeszedett írást találtam, hogy mi miatt is alakulhat ki nyaki fájdalom, és hogy ez mennyire népbetegségnek számít már a rossz tartás miatt, hogy már egy komplex, kifejlesztett technikáik vannak. Ezen masszázs alkalmával fókuszba kerül a nyak, a vállak és ezáltal enyhítik a fájdalmat. A tradicionális thai masszázs szárazon zajlik, ez mondjuk engem nem is zavar, hogy nem olajokban fogok fürödni majd. Most pedig nagyon akciós áron tudtam bejelentkezni, aminek igencsak örülök, hogy jó minőségű szolgáltatást kapok nagyon kedvező áron, hiszen az sem mindegy.
Várakozásokkal teli napok következtek, míg a hozzám közelebb eső masszázsszalont meglátogathattam. Nagyon vártam már, hiszen a nyaki fájdalmam nem múlt, így a masszázs mutatkozott az egyetlen megoldásnak. És így is lett az egy órás kezelés után, mintha kicseréltek volna, még tartásbeli tanácsokkal is elláttak. Annyira jól esett a masszázs, hogy be is jelentkeztem a következő időpontra, hiszen ennyi nekem is jár, és a testemnek, tartásomnak is jót tesz, hogy szakszerű, nagyon hozzáértő kezek foglalkoznak velem.