A tisztaság egy pékségben is követelmény
Bevallom nektek, az elején még egyáltalán nem tetszett a pékszakma. Tudjátok, hogy mi volt az, amivel csak nagyon sokára sikerült megbarátkoznom ezzel a munkával kapcsolatban?
Elmondom én nektek!
Gyűlöltem azt, hogy annyira korán kellett ébredni!
A pékeknél korábban csak nagyon kevesen kezdik korábban a munkát. Bár ez teljesen érthető, hiszen annak a sok kenyérnek, zsömlének és kiflinek valahogy ki kell kerülnie a reggeli órákban azokra a pultokra.
Sokszor már hajnali háromkor be kell mennem a pékségbe, hogy az emberek élvezhessék a friss és meleg péksüteményeket, melyekkel általában kezdik a napot.
Péknek lenni egyébként egyáltalán nem rossz, ha egyszer sikerült végre megbarátkozni azzal, hogy már a hajnali órákban el kell kezdeni dolgozni. Néha azért el tud fáradni az ember, de elég modern gépek segítik már a munkánkat ahhoz, hogy azért annyira ne kelljen megszakadnunk.
Amire viszont nagyon oda kell figyelnünk, az a tisztaság! Rendkívül komoly higiéniai követelményeknek kell megfelelnünk! Ez egy hatalmas pékség, szóval nem is olyan egyszerű azt tisztán tartani.
Nem is tudom, hogy mi lenne velünk, ha nem találtunk volna rá a greenwaykft.hu internetes oldalára.
A Greenway Magyarország Kft. profi és megbízható gépeket biztosít a számunkra ahhoz, hogy a pékségünket makulátlan tisztaságban tarthassuk.
Az egészben az a legjobb, hogy ezeket az eszközöket nem megvásároltuk tőlük, hanem csak béreljük azokat.
A bérlésnek számtalan előnye van a váráslással szemben, amit most le is vezetek nektek.
Tudni kell, hogy ezek a takarítógépek csúcskategóriásnak számítanak, éppen ezért meglehetősen drágák, és a szervizelésük is komoly költségekkel jár. Azonban nekünk ezen kicsit sem kell rágódni, hiszen ezek az eszközök egy havi, fix díjért vannak nekünk biztosítva.
Semmiféle további költségünk nincs velük kapcsolatban, még akkor sem, ha alkatrészcserére lenne szükség.
Abban az esetben, ha elromlik bennük valami, akkor a Greenway Magyarország Kft. profi szakemberi elvégzik számunkra a szervizelést, mindenféle további költség felszámolása nélkül. A szerviz kiszállás 24, de akár 12 órán belül is megtörténhet, ami szerintem egészen egyedülálló.
Valaki, aki kevésbé ért hozzá, talán azt kérdezné, hogy miért nem jobb inkább megvásárolni egy ilyen gépet?
A válasz egyszerűen annyi, hogy pénzügyileg így sokkal jobban jövünk ki. Eleve nem kell számolnunk a szükséges beruházási költséggel, ami ilyen profi takarítógép vásárlása esetén szükséges.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a vásárlást követően a gépünknek folyamatosan romlani fog az értéke, tehát ha esetleg szeretnénk túladni rajta, azt már csak veszteségesen fogjuk tudni megtenni.
Továbbá ott vannak a nem várt költségek is. Kitűnő példa erre például az, mikor valami hirtelen elromlik a takarítógépünkben. Ez már eleve egy nagyon szerencsétlen helyzet, de akkor még számolni kell azzal is, hogy alkatrészeket és szerelőket is szerezni kell, ami nem lesz egy olcsó mulatság.
A Greenway Magyarország Kft.-nek köszönhetően azonban ilyen dolgok miatt nem kell, hogy fájjon a fejünk.
Legutóbb például ki kellett cserélni egy meghibásodott alkatrészt a takarítógépünkben. Mikor ezt jeleztük ennek a kiváló csapatnak, rövidesen ki is érkeztek hozzánk, és azonnal megjavították a berendezésünket.
Ebből is láthatjátok, hogy mennyire ügyfélközpontú szolgáltatóról is van itt szó, akik mindent megtesznek a partnereik elégedettségéért.
Mivel szinte mindennap látom ezeket a szerkezeteket működésközben, így tudom, hogy mennyire jól is végzik a dolgukat. A padló csak úgy csillog-villog, miután végig ment rajta egy ilyen gép.
Bátran merem ajánlani nektek is, hogy vegyétek fel a kapcsolatot ezzel a szolgáltatóval!