A pékség után a fürdőszobában vagyok a legtöbbet
Mióta beindult a saját pékségem, alig vagyok otthon. Már szinte a pékségben élek, ott kezdem a napomat és ott is ér véget. Már kisgyerekként beleszerettem a friss pékáruk világába és örömmel gyúrtam a tésztát a nagymamám és anyukám mellett. Nem bánom, hogy így alakult, mert egy régi álmom vált valóra a saját sütöde megnyitásával, de néha azért szívesebben pihennék egy kicsit az otthonomban is. Ha már annyi energiát fordítottam a berendezésére…
A legnehezebb dolgom a fürdőszobával volt, majdnem beletört a bicskám és feladtam az eredeti tervemet. De aztán szerencsére sikerült megoldani minden problémát, úgyhogy tényleg olyan lett a fürdőszobám, mint amilyennek megálmodtam. Az egész szoba nem nagy, ezért okosan kellett bútorokat vennem, hogy nekem is maradjon hely. A beépített szekrények annyira nem voltak szimpatikusak, úgyhogy inkább a mosdó alá és fölé kerültek a tároló alkalmatosságok. Mindenképpen szerettem volna jó puha, bolyhos szőnyeget a zuhany és mosdó elé, hogy reggelente ne a hideg csempén kelljen ácsorognom és este se oda lépjek ki a zuhany alól. Meg voltam lőve, mert amit találtam, az ugyan bolyhos és puha volt, de mivel nem fürdőszobába tervezték, nagyon rosszul viselte volna az állandó nedves környezetet és a zuhanyzástól vizes lábamat.
A kifejezetten fürdőszoba szőnyegek között kellett nézegetnem, rá is kerestem, hogy gumi fürdőszoba szőnyeg méterre hol kapható. Nem ragaszkodtam a nagy lakberendezési áruházak kínálatához, nagyon szívesen néztem körül kisebb boltokban is. A szín és a minta fontos eleme volt a szőnyegnek, ugyanis mindent nagyon precízen, aprólékosan megterveztem a fürdőszobában, úgyhogy nem lehetett akármilyen a szőnyeg sem. Ugyan több szőnyeget szerettem volna venni a fürdőszobába, de nem csak szetteket nézegettem, mert úgy gondoltam, hogy két, teljesen különböző, külön árult szőnyegből is remek szettet lehet csinálni, csak kreativitás kérdése. Nagy nehezen végül sikerült rábukkannom álmaim darabjaira, úgyhogy már csak abban reménykedem, hogy jó sokáig fogják bírni a strapát és még legalább néhány évig puha díszei lesznek a fürdőszobámnak.