Már tudom, miért praktikus a hőszivattyú fűtés

A kis családi pékségemben talán azt szeretem a legjobban (már az illatokat leszámítva), hogy milyen sokféle várásló tér be hozzánk akár alkalomszerűen, akár rendszeresen. Megfordulnak itt idősek, fiatalok, munkába sietők, kisgyerekes anyukák, szokványos és fura alakok, és még hosszasan sorolhatnám. A legjobban azoknak a vásárlóknak örülök, akik majdnem minden nap hozzánk jönnek kenyérért, zsömléért, kifliért, péksüteményért. Velük már olyan kapcsolatot ápolok, mint a régi ismerősökkel, névről szólítjuk egymást, érdeklődünk egymás hogyléte felől, és ha történt valami érdekes, akkor gyakran azt is megosztjuk egymással. Vannak, akik ezt szimpla, felszínes small talknak titulálnák, pedig egynémely vásárlónak igenis sokat jelent, ha megoszthatja azt, ami éppen foglalkoztatja. És hogy még tovább menjek: számomra is hasznos lehet olykor, ha meghallgatom a hozzám betérőket. Többek között így ismertem meg a hőszivattyú fűtés előnyeit, és így döntöttük el a feleségemmel, hogy mi is erre fogunk váltani a saját otthonunkban.

Az egyik visszatérő vevőm, Katika, egy kedves, negyvenes anyuka újságolta egy alkalommal, hogy hamarosan nagy átalakítások lesznek náluk, ugyanis fűtéskorszerűsítés előtt állnak. Úgy döntöttek, hogy elegük van az egyre drágább gázzal fűtésből, és a megoldás, amire szükségük van, a hőszivattyú fűtés. Ekkor pislogtam nagyokat, mert számomra egyáltalán nem volt ismerős a dolog, talán egyszer-kétszer ha találkoztam a fogalommal, de akkor is csak érintőlegesen. Azt tudtam róla, hogy valami megújuló energiával kapcsolatos dolog, de ennél többet nem. Szóval kapva kaptam az alkalmon, és megkértem, hogy meséljen kicsit róla, hátha tényleg olyan jó dolog, mint mondják. Katika örömmel belekezdett a mesélésbe, láthatólag nagyon boldog volt, hogy megoszthatja valakivel frissen szerzett tudását.

A hőszivattyú fűtés egy modern, igen gazdaságos és környezetkímélő, megújuló energiát hasznosító eljárás, ami a környezeti hőenergiát hasznosítja a ház fűtővizének melegítéséhez. A működési elve a hőcserén alapszik, vagyis egy nagyon alacsony forráspontú, nagy nyomású gáz segítségével hőt von el valamilyen közegből, és egy másiknak adja át azt. Ez az előbbi közeg lehet levegő, víz vagy akár a talaj is, ennek megfelelően különböztethetünk meg levegő-víz, víz-víz és talaj-víz hőszivattyúkat. Mint az feltűnhetett, szinte minden esetben vizet melegít a készülék, hiszen az kering az otthonunk fűtésrendszerében. Ja, igen, még egy fontos dolog! A hőszivattyú fűtés nem feltétlenül passzol minden fűtésrendszerhez, jellemzően a padlófűtés az ideális, de persze nagyobb teljesítményű berendezésekkel radiátorokat is lehet melegíteni. Azt mindenképpen érdemes tudni, hogy olyan meleg vizet sosem fog tudni előállítani, mint egy gázkazán, de ahogy említettük, padlófűtéshez ez szükségtelen is.

hőszivattyú fűtés

Ami miatt még különösen vonzó lehet a hőszivattyú fűtés, az a gazdaságos üzemeltetés. Ugyan elektromosan működik a rendszer, de a felhasznált áramot nagyon jó arányban hasznosítja a melegítéshez. Sőt, az áramszolgáltatóknál külön tarifát is lehet igényelni ilyen megújuló rendszerekre, ezzel a fűtési szezon hónapjaiban még olcsóbbá válik a dolog. Mivel nálunk is padlófűtés van otthon a házban, ezért különösen megtetszett, amiket Katika mesélt. Meg is kértem, hogy árulja el, kiket bíztak meg a kivitelezéssel, hátha nekünk is jól jöhet egy nap. Természetesen készséggel elmondta, hogy az ESTÉ-Credit Side Kft.-t keresték meg, ami egy győri illetőségű vállalkozás, és kifejezetten a hőszivattyú fűtés a specialitásuk. De hogy biztos meglegyen az elérhetőség, e-mailben is elküldte nekem az oldalukat a pékség hivatalos címére.

Ahogy említettem, azóta a feleségemmel alaposan áttárgyaltuk a dolgot, és arra jutottunk, hogy a hőszivattyú fűtés nekünk is remek választás lehet. És ha Katika ennyire elégedett volt ezzel a céggel, akkor nekünk is őket kellene megkeresnünk. Már a helyszíni felmérésre várunk, és nagyon reménykedünk benne, hogy az új fűtésrendszer beváltja majd minden korábbi várakozásunkat, elképzelésünket.