Végre egy mobil telefon szerviz, ahol értik a dolgukat!

Mindig hatalmas öröm olyan céget, szolgáltatót találni, ahol egyből látszik, mennyire értenek ahhoz, amivel foglalkoznak. Én is erre törekszem a munkám során, hiszen egy pékségben dolgozom, és az embereknek egyáltalán nem mindegy, mennyire szép az áru, amit a polcokon találnak. Én se szeretem a fakó, kicsi péksüteményeket, kenyereket, így hát igyekszem olyan kitenni, amit adott esetben magam is hazavinnék. Ám előfordul, hogy az ember figyelmetlen, fáradt, és olyankor gyorsan kell cselekedni. Így történt, hogy egyszer majdnem odaégettem egy adag zsemlét, és ahogy kapkodtam, hogy megmentsem, levertem az asztalról a telefonomat, és alaposan betört a kijelzője. Bosszankodtam is miatta, de nagy szerencsémre nem kellett sokat várni a segítségre.

Egy kedves törzsvásárlóm pár perccel azután jött be, hogy a dolog megtörtént. Látta, hogy bosszús vagyok és megkérdezte, hogy miért. Mutattam neki mi történt, ő pedig legyintett, és mondta, hogy katona dolog, simán javítható, csak kell hozzá egy jó mobil telefon szerviz. Ajánlott is nekem egyet, az LCDFIX nevű szervizt, ami egy igen jól megközelíthető helyen, Újbuda központjában található. Állítása szerint nagyon megbízhatóan, gyorsan és megfizethetően dolgoznak. Mindezt azzal támasztotta alá, hogy elővette a saját készülékét és megmutatta. Kérdezte, hogy látszik-e rajta, hogy egy hónappal korábban keresztbe kettérepedt. Természetesen nem látszott, mint mondta, azért, mert ő is az LCDFIX mobil telefon szerviz segítségét kérte.

Meg is mutatta gyorsan az oldalukat, ahol márka és típus szerint külön-külön kikereshető, nagyjából mennyibe is fog majd kerülni a javítás. Meg is lepődtem, mert a megjelenítetteknél jóval magasabb díjakra számítottam, így az első kellemes meglepetés már itt ért. Ezen felbátorodva aznap kicsit korábban tettem le a munkát, és indultam is az említett mobil telefon szervizbe, nagy reményekkel. Nem kellett csalódnom, ugyanis a bolt szakemberei azonnal látták, hogy a dolog nem menthetetlen, sőt, ennél sokkal rosszabbat is “visszahoztak már a halálból”. Szóval egyértelmű volt a döntés, hogy rájuk bízom a telefonom sorsát.

Őszintén szólva kifejezetten meglepődtem, hogy mennyire gyorsan és hozzáértő módon végezték el a javítást. Azt hittem, hogy legalább egy hétig nélkülöznöm kell majd a telefonomat, de nem így lett. Már másnap mehettem érte, és olyan volt, mintha aznap hoztam volna el újonnan! Egy karcolás nem sok, annyi se volt rajta, és tökéletesen működött. Számomra a tanulság pedig az volt, hogy vigyázzak jobban a dolgaimra. Vettem is gyorsan egy olyan tokot, ami a képernyőt is védi. Viszont már tudom, hogy ha ismét baleset történik, akkor hol van egy olyan mobil telefon szerviz, ahová bármikor fordulhatok, mindig fognak tudni segíteni.