Te vagy a szívem kuglófjának egyetlen szem mazsolája!
Krisztivel, a barátnőmmel idén leszünk 2 éve együtt. Csodálatos lány és hatalmas szíve van. Nagyon szerencsés vagyok, ő a legjobb barátom, és ő tipikusan az a lány, akivel le tudnám élni az egész életemet. Okos, vicces és mindig nagyon kreatív ajándékokkal lep meg mindenkit. Sajnos én nem vagyok valami találékony ilyen téren, de idén Valentin napra szerettem volna valami ötletesebbet adni, 3 szál rózsánál és egy vacsoránál.
Nagyon sokáig ötleteltem
Én egyébként pékként dolgozom és Kriszti is nagyon szeret sütögetni. Tudom, borzasztó nyálas, de amúgy úgy ismerkedtünk meg, hogy egyszerre nyúltunk a kuglófért a boltban. Na, de lényeg a lényeg, hogy nagyon belevetettem magam az ajándék keresésbe, még Barbira is ráírtam Kriszti legjobb barátnőjére, hogy hátha van valami jó tanácsa. Végül ő küldte el nekem a lolmarkt.hu/egyedi-polo weboldalt, ahol egyedi pólók tervezésével és nyomtatásával foglalkoznak. Először nem nagyon értettem, hogy mit tudnék itt kezdeni, hiszen láttam, hogy rengeteg saját mintás pólójuk van, de Krisztit valami igazán egyedi dolog illeti meg. És akkor egyszer csak jött az isteni szikra, a megismerkedésünk pillanatát fogom a pólóra nyomtatni!
Mindenre van megoldás!
Nagyon megörültem, hogy végre ilyen zseniális ötlet pattant ki a fejemből, hátra is dőltem és elégedetten nyugtáztam, hogy megvan a tökéletes ajándék. 5 perc után azonban leesett, hogy ilyen minta nincs az oldalon, hogy lesz nekem ebből póló? Szerencsére hamar rábukkantam a megoldásra, ugyanis, a lolmarkt.hu segít azoknak is, akiknek van egy elképzelésük, de eszköztár híján nem tudják megvalósítani. Tehát nem csak a kész mintákat fogadják, hanem a félkész világmegváltó ötleteket is. Fel is hívtam őket gyorsan és körülbelül negyed óra alatt sikerült megbeszélni a részleteket is. Nem sokkal később a telefon letétele után meg is kaptam a minta tervet. Már csak annyi volt a dolgom, hogy kicsempésszek egy pólót Kriszti szekrényéből és lemérjem, hogy pontosan mekkora méretre van szüksége. Először lemértem a póló nyaka és az alja közti távolságot, majd a két hónalj közöttit. Az így kikalkulált méret eggyel nagyobb volt, mint amit Kriszti hord, de írták is az oldalon, hogy kicsit más méretekkel dolgoznak, ezért nem kell megijedni.
A rendelést követő napon meg is érkezett a póló, és mikor átadtam Krisztinek, nagyon boldog volt és láttam rajta, hogy el se hiszi, hogy végre én is valami különleges ajándékot adtam neki. Ha Ti is valami egyedit szeretnétek a szerelmeteknek, akkor látogassatok el a lolmarkt.hu/egyedi-polo weboldalra, biztos találni fogtok valamit!