Hajnali műszak mellett is működött a beszédközpontú angoltanulás

Hajnali fél négykor a kovász szagáról tudom, milyen nap lesz. Ha savanykás és élénk, akkor a kenyerek délelőttre szépen megnyílnak, ha viszont fáradtan, tompán szagol, akkor egész nap a kelesztőidőt kell igazgatni. Nyáron ez a legrosszabb, mert a tésztát a konyha melege viszi el, télen meg épp fordítva, mindig félórákat várunk rá.

Az első két évben azt hittem, hogy a recept a lényeg. Aztán rájöttem, hogy a receptet ötven pékből ötven ugyanúgy le tudja írni, mégis másképp sül el. A különbség a napi apróságokban van: mikor hajtogatod, mennyi ideig pihen, milyen hőmérsékletű a víz. Ez a szakma nem tudásból áll, hanem ismételt, pontos mozdulatokból, amiket senki nem lát meg a pult másik oldalán.

A tervezés a legnehezebb része az egésznek. Csütörtökön el kell dönteni, mennyi liszt fogy a hétvégén, és ha tévedek, vagy elfogy délelőtt tizenegyre, vagy este kidobjuk. Az első években ezt érzésre csináltam, aztán elkezdtem felírni mindent: időjárás, ünnepnap, iskolai szünet, a szemközti építkezés műszakjai. Két év adata után már látom, mit hoz egy esős szombat, és azóta a veszteségünk töredéke a korábbinak.

A tervezéssel egészen addig nem volt bajom, amíg magyarul kellett csinálni.

A megrendelés, ami mindent felborított

Egy nemzetközi szállodalánc beszerzője keresett meg minket, mert a reggeli kínálatukhoz kerestek magyar beszállítót. A levelezést még megoldottuk, a mintaküldés is ment, aztán jött a videós egyeztetés a mennyiségekről. Az üzemvezetőnk beszél angolul, én viszont a gyártástervezésért felelek, és a kelesztési időkről meg a szállítási ablakokról nekem kellett volna beszélnem. Ott ültem a laptop előtt, és a felét sem mondtam el annak, amit tudtam.

Az egyik munkatársam a csomagolóból akkor mesélte el, hogy ő két éve ugyanígy járt a korábbi munkahelyén. Ő a Hollywood Nyelvstúdióba járt, és nem azt emelte ki, hogy mennyit tanult, hanem azt, hogy soha nem kellett otthon feladatot csinálnia. Nálunk ez nem apróság: hajnali négykor kezdek, délután háromkor ledőlök, este hétkor pedig már semmilyen munkafüzethez nem nyúlnék hozzá.

Miért működött a műszak mellett

A módszerükben nincs kötelező otthoni tanulás, viszont a stúdióban tényleg beszélni kell. Havonta 120 órás nyitvatartással dolgoznak, és azon belül akkor megyek be, amikor a beosztásom engedi, tehát nekem nem kellett órarendhez igazodnom. Ez volt az a pont, ahol egy intenzív angol nyelvtanfolyam nálam először tűnt egyáltalán reálisnak.

Az összehasonlításukban azt írják, hogy a módszerük háromszor gyorsabb a csoportos vagy a kiscsoportos tanulásnál, mert a tanuló nem a többiek tempójához igazodik. Én ezt a számot nem tudom lemérni, azt viszont igen, hogy a nyolcadik héten már én kérdeztem vissza a szállodás kolléga e-mailjére telefonon, ahelyett hogy három napig fogalmaztam volna a választ.

Az intenzív angol nyelvtanfolyam leírásából egyébként a beszédre szánt idő aránya lepett meg a legjobban. Az óráim nagyobb részében én beszéltem, a tanár pedig javított, és pont úgy, ahogy a pékségben az inasnak mutatja meg az ember a hajtogatást: nem elmagyarázza, hanem megcsináltatja vele húszszor.

Az első hónapban leginkább azt kellett levetkőznöm, hogy fejben magyarul fogalmazok, és utána fordítok. Ez a gyártásban is ismerős hiba: aki minden mozdulat előtt gondolkodik, az lemarad a tésztáról. A tanárom ezért olyan helyzeteket hozott, ahol nem volt idő fordítgatni, például mennyiséget kellett megerősítenem, vagy egy csúszást indokolnom. Elsőre kínos volt, a negyedik alkalomra viszont már gyorsabban jött a válasz, mint ahogy a magyar mondat összeállt volna a fejemben.

Ősszel indul a szállodás szerződés első teljes szezonja, és a heti egyeztetéseket azóta én viszem. A Hollywood Nyelvstúdió óta ugyanazt érzem az angollal, mint hajnalban a kovásszal: nem kell tökéletesnek lennie, csak ismernem kell annyira, hogy tudjam, mikor mit kezdjek vele.